top of page
Search

Összegyűjtöttünk mindent, amit az iPhone 15-ről tudnia kell

Egyévnyi várakozás után magyarországi idő szerint kedd este az Apple végre megtartotta szeptemberi sajtóeseményét. Bemutatkozott az iPhone 15 és az iPhone 15 Plus, valamint a teljesen újratervezett iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max is. A telefonok mellett két új okosórát is villantott a vállalat az Apple Watch Series 9 és az Apple Watch Ultra 2 személyében – sunyi módon pedig a második generációs AirPods Prót is frissítették.

Mondanánk, hogy a szavunk is elállt az Apple legutóbbi eseményétől, a helyzet azonban az, hogy ez egyáltalán nem így történt. Félreértés ne essék, a bemutatott készülékek talán az eddigi legjobb ár-érték aránnyal rendelkeznek, a szivárogtatásoknak köszönhetően azonban a show előtti napokban már mindent tudni lehetett, így azok számára, akik napi rendszerességgel olvasnak techhíreket, az Apple semmi újat nem tudott mutatni.

Mindezt félretéve azonban van négy új iPhone-unk, amelyek nem kevés újítást hoztak – nézzük is, hogy melyek ezek. A cikk végén pedig ezek mellett arra a kérdésre is választ adunk, hogy a frissített iPhone-portfólión belül melyik most a legjobb ár-érték arányú készülék.





iPhone 15 és iPhone 15 Plus


Korábban az aktuális alapmodelleket gyakran ihlették a gagyi jelzővel, ezek a készülékek ugyanis érezhetően évről évre a Pro modellek, mondhatni, felvizezett változatai voltak – idén azonban ez megváltozott,

AZ IPHONE 15 ÉS AZ IPHONE 15 PLUS AZ EDDIGI INFORMÁCIÓK ALAPJÁN HATALMAS ELŐRELÉPÉS AZ ELŐZŐ GENERÁCIÓHOZ KÉPEST.

A készülékek dizájnja alapjaiban változatlan maradt, ugyanúgy 6,1 és 6,7 hüvelykes kijelzővel vannak szerelve – az alumíniumkeret azonban finomabb élekkel dolgozik, így az Apple szerint sokkal kényelmesebb lesz kézben tartani a készülékeket. Az iPhone 14-ekhez viszonyítva javult a kijelző, amely már erős napsütés esetén akár 2000 nites fehér fényerő kibocsátására is képes, nem utolsó sorban pedig ezek a mobilok is megkapták a Dynamic Islandet, azt az interaktív felületet, amely tavaly az iPhone 14 Prókban debütált.

iPhone 15 okostelefonokFotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Kamerák terén is van miről beszélni: a korábbi 12 megapixeles szenzort egy 48 megapixeles váltotta, amelynek köszönhetően új, úgynevezett szupermagas felbontású fotókat is lőhet. Javult az éjszakai képek minősége, valamint az Apple bevezetett egy teljesen új portréfotós élményt is, így az iPhone 15-ön már nem kell kiválasztania, ha ilyen képeket szeretne készíteni – a készülék automatikusan felismeri, hogy egy ember, egy kutya vagy egy macska az alany, és a háttérben már úgy készíti el a képet, hogy a bokeh effekt akár utólagosan is a fotókra helyezhető legyen.


A 48 megapixeles szenzornak köszönhetően az alapmodellek esetében most először elérhetővé vált egy optikai minőségű kétszer zoomolási lehetőség is. Ez a mód 12 megapixeles képeket készít, úgy, hogy a teljes, 48 megapixeles felület középső, 12 megapixeles részét használja csak fel. Ennek okán olyan, mintha három kamerával rendelkezne az iPhone 15 és iPhone 15 Plus, pedig a valóságban továbbra is csak kettő található a készülékek hátulján.


AZ IPHONE 15-ÖS BELSEJÉBEN AZ IPHONE 14 PRÓKBAN TAVALY DEBÜTÁLT A16 BIONIC CHIP KETYEG, AMELY KÖRÜLBELÜL 20 SZÁZALÉKOS TELJESÍTMÉNYNÖVEKEDÉST JELENT.


Szintén újdonság, hogy a mobilok már nem Lightning, hanem USB-C csatlakozóval vannak szerelve, azok sebességét azonban az USB 2 szintjére korlátozta az Apple, így azon kívül, hogy most már a legelterjedtebb kábelekkel töltheti készülékét, semmi előnnyel nem járt a váltás – a Pro modellek esetében persze már más lesz a helyzet, de erről majd később.


iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max

A csúcsok csúcsát természetesen idén is az iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max képviseli – ezekben a készülékekben tudja az Apple leginkább megmutatni, hogy milyen technológiai áttöréseket sikerült elérniük az elmúlt egy évben. Ezek tekintetében egyébként idén nem sok akad, egyedül az A17 Pro chip teljesítménye az, amit ki kell próbálnunk ahhoz, hogy elhiggyük mindazt, amit az almás cég állít róla.


A készülékek teljesen új dizájnt kaptak: a tükörsimára polírozott nemesacél keretet űrtechnológiai minőségű titán váltotta, melyre – és most nem viccelünk – legalább tíz percen keresztül csorgatta a nyálát a vállalat. A lényeg: a titánnak köszönhetően még prémiumabb és még strapabíróbb lett az iPhone, nem utolsósorban pedig könnyebb is, amire, valljuk be, nagy szükség volt, az iPhone 14 Pro Max ugyanis már érezhetően lehúzta a nadrágok zsebét. A kijelzőt körülölelő keret minden korábbinál vékonyabb lett, a termékfotók alapján a különbség a valóságban is érezhető lesz. Mindezt egyébként úgy oldotta meg az Apple, hogy a kijelzők méretén semmit sem növeltek, így a készülékek fizikai mérete zsugorodott néhány tized millimétert.


Ahogy azt írtuk, a mobilok belsejében a teljesen új, már három nanométeres eljárással készülő A17 Pro chip ketyeg, ami továbbra is két teljesítménycentrikus és négy energiatakarékos maggal dolgozik – a grafikus egység azonban a korábbi ötről hatmagosra nőtt. A chip már hardveresen támogatja a sugárkövetést, így az Apple szerint teljesen más élmény lesz ezen a készüléken játszani, mint az elődökön, ez azonban még nem minden.


A KEDD ESTI BEMUTATÓ EGYIK LEGMEGHÖKKENTŐBB PILLANATA AZ VOLT, AMIKOR A VÁLLALAT ELÁRULTA, HOGY HAMAROSAN OLYAN, KORÁBBAN CSAK GAMING PC-KEN ÉS KONZOLOKON ELÉRHETŐ JÁTÉKOKAT IS FUTTATHATUNK AZ IPHONE 15 PRÓN, MINT PÉLDÁUL A RESIDENT EVIL VILLAGE, A RESIDENT EVIL 4 REMAKE ÉS A HAMAROSAN MEGJELENŐ ASSASSIN'S CREED MIRAGE.


Természetesen kamerák tekintetében is újítottak a készülékek, bár az igazi fejlődést csak a Pro max modell esetében figyelhetjük meg. A nagyobb méretnek köszönhetően az Apple egy teljesen új, periszkópos telefotó-kamerával szerelte fel a készüléket, amely már ötszörös optikai zoomolásra képes – ezzel sok-sok év után végre behozták a konkurenciával szembeni lemaradást. Hátrány, hogy a kisebbik modell nem kapott ebből, az előző évek példájából kiindulva azonban könnyen megeshet, hogy az iPhone 16 Pro már ugyancsak megkapja ezt a fejlesztést.


iPhone 15 ProFotó: Justin Sullivan / Getty Images Hungary

Végül, de nem utolsósorban a legelső iPhone óta jelenlévő némítógombot is újratervezte az Apple, ami ezúttal már egy programozható gomb lett – lenyomásával egy pillanat alatt bekapcsolhatjuk a vakut, elindíthatunk egy hangfelvételt, vagy megnyithatunk bármilyen más alkalmazást.


Ár-értékben az alapmodellek tarolnak

Az új készülékek megjelenésekor mindig nagy kérdés, hogy melyik új iPhone lett a legjobb ár-érték arányban. Az igazat megvallva tavaly ilyen talán nem is volt, az akkoriban teljesen elszabaduló dollár-forint árfolyamnak köszönhetően ugyanis csillagászatiak lettek az új készülékárak.


Az Apple termékei persze idén sem lettek olcsók, de szerencsére a vállalatnak sikerült legyőznie az inflációt, így minden területen csökkentettek a kedden bemutatott készülékek árain – ezért egy-egy ajánlat már kifejezetten jónak mondható. Az Apple portfólióját jelenleg az iPhone SE nyitja, ezt a készüléket csak azoknak ajánljuk, akik mindenképp iPhone-t szeretnének vásárolni, a lehető legolcsóbban. Ezt követi 300 ezer forintért az iPhone 13, amely már ugyan kétéves készülék, még hosszú évekig támogatott lesz, teljesítmény tekintetében pedig semmi panasza nem lesz rá.

Az 50 ezer forinttal drágább iPhone 14-ek vásárlását senkinek sem ajánljuk, a két generáció között ugyanis fájdalmasan kevés az eltérés. Ugyan az újabb modell kapott egy minimálisan jobb kamerát, belátásunk szerint ez nem éri meg az 50 ezres felárat.

Az iPhone 15-öt 400 ezer forintért szerezheti be, véleményünk szerint ez most a legjobb ajánlat az Apple portfóliójában. Mint azt korábban is említettük, a készülékkel számos olyan újítást kap, amelyek korábban csak a Pro mobilokat vásárlók számára voltak elérhetők, így csalódni semmiképp sem fog. Mindezek mellett ha tudja magáról, hogy csak a legjobbal fogja beérni, akkor idén is az iPhone 15 Pro és az iPhone 15 Pro Max lesz az ön készüléke – legfőképp egyébként az utóbbi, a kisebb modell ugyanis nem kapta meg az ötszörös optikai zoomolásra képes periszkópos telefotó-kamerát.


Pénteken indul az előrendelés

A kedden bejelentett készülékeket szeptember 15-től, magyarországi idő szerint 14.00-tól rendelheti elő az Apple weboldalán keresztül. A készletek méretéről egyelőre nem esett szó, azonban ha szeptember 22-én már a kezébe szeretné venni a legújabb iPhone-ok egyikét, mindenképp érdemes lesz élnie az előrendelési lehetőséggel.


Forrás: index.hu

Comments


bottom of page